A Vinçotte-ról:

Akkreditációk
Általános Feltételek
Dolgozóink
Értékeink
Küldetésünk
Múltunk
Rólunk mondták

A Vinçotte múltja

1872

1872-ben Robert Vinçotte-ot felkérte néhány iparos, hogy tegye biztonságosabbá a kazánjaikat. Abban az időben a gőz volt az ipar legfontosabb energiaforrása. Vinçotte gyorsan kiterjesztette tevékenységi körét más ipari berendezésekre is. 1875-ben, tapasztalatainak köszönhetően beválasztották egy állandó tanácsadó bizottságba, amely gőzgépekkel foglalkozott, és az ezekre vonatkozó szabályozások kidolgozásában ő is részt vett.

1890

1890-ben Henri Adan megalapította az AIB-t (Association Industrielle Belge). A testület célja az volt, hogy megelőző kutatásokat végezzenek, és lépéseket tegyenek a munkahelyi balesetek megelőzésére. Egyfelől az AIB konkurenciát jelentett a Vinçotte-nak, másfelől kiegészítették egymás tevékenységét.

1938

1938-ra a Vinçotte már radiográfiai módszerrel vizsgálta a kazánokat és a présgépeket. Ezidőtájt már a légi szállítás is a tevékenységek célterületei közé tartozott.

1947

1947-re, amikor bevezették a 'Munkakörnyezet védelméről szóló általános szabályozást' már mindkét vállalat olyan széleskörű tapasztalatokkal rendelkezett a biztonság és értékelés terén, hogy a szakminiszter mindkettejüket akkreditálta a legtöbb vonatkozó szabályzás alkalmazásának ellenőrzésére.

1969

A 60-as években az AIB volt az első, amely nemzetközi kongresszusokat szervezett a roncsolásmentes vizsgálatok, és a munkahelyi biztonság területén. Ebben az időben a liftek, illetve az elektromosság volt a Vinçotte fő profilja. 1969-ben a Vinçotte-ot bízták meg a világ egyik legnagyobb váltakozó áramú turbógenerátorának vizsgálatával, Angliában. Onnantól kezdve a cég bevette profiljába a tűz-és nukleáris biztonság területeket is. Mindkét cég a biztonságpiac nemzetközi kulcsszereplőjévé nőtte ki magát, és 1989-ben egyesült.

2004-

2004-ben az AIB-Vinçotte neve Vinçotte-ra változtatott. A vállalat 1700 mérnöke és szakértője - akik között számos egyetemi professzor is található - egyik szemével a jövőt kémlelve, továbbra is a Környezetvédelem, a Minőség és a Biztonság ügyének szenteli magát.

A Vinçotte Hungary története

1996

1996-ban a Vinçotte International auditálta a Magyar Suzuki Rt-t ISO 9001 szerint. Ez a vállalat volt a Vinçotte első magyar ügyfele.

2001

Az AIB-Vinçotte Hungary Kft. 2001-ben azzal a céllal jött létre, hogy helyből szolgálja ki ügyfelei igényeit. Szervezetünket megalakulása óta folyamatos és dinamikus fejlődés jellemzi. Első önálló üzletágunk, a Tanúsítás kezdetektől jelen van a hazai piacon.

2003

2003 óta kínálunk Magyarországon speciális tréningeket, továbbképzéseket főként a minőség, a biztonság és a környezetvédelem területén.

2005

A magyar Környezeti üzletágunk 2005 óta áll partnereink rendelkezésére, minden tevékenységében folyamatosan bővülő ügyfélkörrel, helyszínre telepített laboratóriumaival. Partnereink emisszió mérési igényeit a legkorszerűbb, folyamatosan megújuló műszerpark segítségével elégítjük ki.

2006

A Vinçotte szakértői gárdája 2006 óta folyamatosan jelen van a magyarországi legnagyobb azbeszt feltárási és mentesítési projektekben, valamint állandó megbízások keretein belül folyamatosan foglalkozik biztonsági és egészségvédelmi koordinációval, építkezések műszaki felügyeletével valamint elektromos berendezések vizsgálatával.

2007

2007 óta veszünk részt roncsolásos és roncsolásmentes anyagvizsgálattal valamint állapotellenőrzéssel kapcsolatos nemzetközi projektekben. 2009-ben megdupláztuk szakértőink számát, és saját Anyagvizsgáló és Állapotellenőrző Laboratóriumot építettünk ki Budapesten.

2008

2008-ban létrejött a Szoftver üzletágunk, és megalakult a Vinçotte Akadémia kiteljesedését jelentő Szakképző Központunk, mely tréning részlegünkkel együtt immáron 600 különböző képzési programot kínál, legyen szó tréningekről, hatóságok által előírt illetve az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzésekről.

Amint azt Ön is láthatja, vállalatunk jelentős növekedésen ment keresztül az elmúlt években. Mindez kollégáink kitartó munkájának köszönhető, akikkel nap mint nap azért dolgozunk, hogy a Vinçotte szolgáltatáskínálata folyamatosan bővüljön, és minden szükséges körülményt megteremtsünk ahhoz, hogy az Ön globális megoldás szolgáltatója legyünk.

Irodaház

Szervizkocsi

Kézi erő

Ellenőrző kocsi

Anyagvizsgálat
Képzések
Környezetvédelem
Munkavédelem
Tanúsítás

AIB-Vinçotte Hungary Kft.

Cím:

H-1143 Budapest, Semsey Andor u. 25.

Fax:

+361413-6048

Telefon:

+361413-1293,+361413-1294,+361321-4965

E-mail:

vincotte@vincotte.hu

A Vinçotte a Fel­nőtt­kép­zők Szö­vet­sé­gé­nek tagja.

A Vinçotte Üdülési Csekk elfogadóhely.

Az Ön észre­vételeinek helye