A Vinçotte-ról:

Akkreditációk
Általános Feltételek
Dolgozóink
Értékeink
Küldetésünk
Múltunk
Rólunk mondták

A Vinçotte dolgozói

A Vinçotte dolgozói képezik a vállalat szívét és lelkét.

A Vinçotte innovatív és szakértő mivoltát a több mint 2 400 dolgozójának köszönheti, akiknek egynegyede nő. Minden egyes szakértőnk magában ötvözi a technikai know-how-t és a vevőközpontúságot, képes arra, hogy meghallgassa az ügyfél kívánságait, és megvan a tehetsége, hogy azokra rugalmasan válaszoljon.

Évente körülbelül 3 millió eurót fektetünk dolgozóink képességeinek folyamatos fejlesztésére. A technikai know-how tökéletesítésén túl hangsúlyt fordítunk az adminisztratív és szociális készségekre, valamint a nyelvtudásra.

Mivel az alkalmazottak nagyon fontosak cégünk számára, a szakmai jólétükre rendkívül nagy figyelmet fordítunk. Ez, többek között a fizetési politikában, a belső előlépési lehetőségekben, a karrierépítésben, illetve a szakszervezetekkel történő nyílt kommunikációban és kiváló viszonyban tükröződik leginkább.

Folyamatos megújulás

A Vinçotte szükségét érzi a 'vérfrissítésnek', ezért évente körülbelül 100 új dolgozót vesz fel. Ők megtanulhatják idősebb kollegáik tapasztalatát, akik általában teljes karrierjük során lojálisak a vállalathoz.

Terület:
Mobil:
Telefon:
E-mail:
Kapcsolattartók:
Anyagvizsgálat

Dr. GÉMES György András

Anyagvizsgálati üzletág igazgató

Anyagvizsgáló Laboratórium

Mo­bil: +36304454360

Tele­fon: +3612730915

E-­mail: gemes.gyorgy@vincotte.hu

CSAJBÓK Róbert

Anyagvizsgáló mérnök

MT3, PT2, VT3, AET2, UT1

Mo­bil: +36309146619

Tele­fon: +3612730629

E-­mail: csajbok.robert@vincotte.hu

HIDEGKUTY Gyula

Roncsolásmentes anyagvizsgáló

MT2, PT2, VT2, UT3, RT2

Mo­bil: +36305545260

Tele­fon: +3612730628

E-­mail: hidegkuty.gyula@vincotte.hu

VÁRDAI János

Roncsolásmentes anyagvizsgáló

MT3, PT3, VT2, UT1, ET1

Mo­bil: +36304700330

Tele­fon: +3612730628

E-­mail: vardai.janos@vincotte.hu

RIMÓCZI Attila

Mechanikai anyagvizsgáló

Tele­fon: +3612730628

E-­mail: rimoczi.attila@vincotte.hu

Képzések

FARKAS László

Akadémia igazgató

Gépészeti, építőipari képzések

Mo­bil: +36305406652

Tele­fon: +3614131293

E-­mail: farkas.laszlo@vincotte.hu

SIKLÓSI Marianna

Szakképzési főmunkatárs

Egészségügyi, szociális képzések

Mo­bil: +36304602661

Tele­fon: +3614131293

E-­mail: siklosi.marianna@vincotte.hu

ÁBRAHÁM Tamás

Szakképzési főmunkatárs

Egészségügyi szakképzések

Mo­bil: +36308632180

Tele­fon: +3614131293

E-­mail: abraham.tamas@vincotte.hu

JAMBRICH István

Képzési vezető

Gépészeti, energetikai, villamosipari képzések

Mo­bil: +36304901895

Tele­fon: +3614131294

E-­mail: jambrich.istvan@vincotte.hu

PAPP Csilla

Oktatásszervező

Gépészeti, energetikai, villamosipari képzések

Mo­bil: +36308550443

Tele­fon: +3614131294

E-­mail: papp.csilla@vincotte.hu

PÁNY Gabriella

Tréning menedzser

Kihelyezett szakmai tréningek

Mo­bil: +36709456627

Tele­fon: +3613214965

E-­mail: pany.gabriella@vincotte.hu

SALÁNKI Barbara

Oktatásszervező

Mo­bil: +36303770257

Tele­fon: +3613214965

E-­mail: salanki.barbara@vincotte.hu

KÓSA Krisztina

Oktatásszervező

Egészségügyi képzések

Mo­bil: +36305212030

Tele­fon: +3614131293

E-­mail: kosa.krisztina@vincotte.hu

BÁCSKAY Hajnalka

Oktatásszervező

VCA, gépészeti képzések

Mo­bil: +36308550570

Tele­fon: +3614131293

E-­mail: bacskay.hajnalka@vincotte.hu

Környezetvédelem

TÓTH György

Környezeti üzletág igazgató

Mo­bil: +36303376627

Tele­fon: +3614136937

E-­mail: toth.gyorgy@vincotte.hu

BEER Lívia

Környezetvédelmi mérnök

Emisszió mérési projektvezető

Mo­bil: +36305438189

Tele­fon: +3614136937

E-­mail: beer.livia@vincotte.hu

ROSTÁS Zoltán

Környezetvédelmi mérnök

Mo­bil: +36309202440

Tele­fon: +3614136937

E-­mail: rostas.zoltan@vincotte.hu

MOLNÁR Péter

HSE termékmenedzser

Mo­bil: +36304274849

Tele­fon: +3614136937

E-­mail: molnar.peter@vincotte.hu

Munkavédelem

TÓTH György

Üzletág igazgató

Mo­bil: +36303376627

Tele­fon: +3614136937

E-­mail: toth.gyorgy@vincotte.hu

MOLNÁR Péter

HSE termékmenedzser

Mo­bil: +36304274849

Tele­fon: +3614136937

E-­mail: molnar.peter@vincotte.hu

Tanúsítás

BOGÁR László

Tanúsítási üzletág igazgató

Mo­bil: +36305863748

Tele­fon: +3613214965

E-­mail: bogar.laszlo@vincotte.hu

VOLLÁR Bernadett

Project manager

ISO/TS 16949

Mo­bil: +36308717551

Tele­fon: +3613214965

E-­mail: vollar.bernadett@vincotte.hu

FEKETE Anna

Project manager

ISO 9001, ISO 20000, ISO 27001, CE jelölés

Mo­bil: +36305421082

Tele­fon: +3613214965

E-­mail: fekete.anna@vincotte.hu

GARAI Ákos

Project manager

ISO 14001, ISO 22000, ISO 26000, EMAS, HACCP, OHSAS 18001, VCA

Mo­bil: +36304731346

Tele­fon: +3613214965

E-­mail: garai.akos@vincotte.hu

Anyagvizsgálat
Képzések
Környezetvédelem
Munkavédelem
Tanúsítás

Vinçotte International Hungary Kft.

Cím:

H-1143 Budapest, Semsey Andor u. 25.

Fax:

+361413-6048

Telefon:

+361413-1293,+361413-1294,+361321-4965

E-mail:

vincotte@vincotte.hu

A Vinçotte a Fel­nőtt­kép­zők Szö­vet­sé­gé­nek tagja.

A Vinçotte Üdülési Csekk elfogadóhely.

Az Ön észre­vételeinek helye