Képzési területek:

Szakképzések
Szakmai tréningek
VCA képzés és vizsga

Egyéb:

Az üzlegág igazgató köszöntője
Az Akadémiáról
Referenciáink
Kedvezmények
Képzési lehetőségek
Jelentkezés oktatónak
Rólunk mondták

Kapcsolódó anyag:

Letölthető anyagok
Videók az Akadémiáról

Felnôttképzési nyilvántartási szám:

01-0738-04

Intézmény akkredi-
tációs lajstromszám:

AL-1365

Felnőttképzési szolgáltatások

Előzetes tudásszint mérés képzés

A képzés leírása:

Az előzetes tudásszint felmérés célja: a képzésben való részvételhez szükséges alapinformációk összegyűjtése az oktatók számára, akik így lehetőséget kapnak arra, hogy az adott képzési csoportban a tananyag feldolgozásának kiindulási szintjét és ütemét a részvevők tudásához igazítsák.
A Felnőttképzési Törvény, a többször módosított 2001.évi CI. törvény 17.§(2). bekezdése szerint:”A képzésre jelentkező felnőtt kérheti tudásszintjének előzetes felmérését, amelyet a felnőttképzést folytató intézmény köteles értékelni és figyelembe venni.”

Főbb témakörök:

1. A résztvevő hitelt érdemlően, dokumentumokkal tudja bizonyítani azt, hogy a szakmai és vizsga követelményekben előírt ismeretekkel már rendelkezik. Ilyenkor be kell mutatnia azt az eredeti vizsga dokumentumot (bizonyítvány, oklevél, tanúsítvány), amellyel egyértelműen bizonyítható a megszerzett, ellenőrzött meglévő ismeret.
2. A résztvevő nem tudja dokumentumokkal igazolni az ellenőrzött tudás meglétét, ebben az esetben írásbeli felmérő tesztet kell megírnia a szintfelmérő vizsgán való megjelenés és részvétel során. A szintmérő vizsgadolgozatok tartalmát a képző intézmény kijelölt megbízottja (tanára, oktatója) állítja össze, illetve határozza meg. Ő értékeli ki az eredményeket és ez alapján tesz (tehet) javaslatot az alkalmazandó eljárásra is.

Jelentkezési feltételek:

Fontos tudni:

A pénzügyi következménnyel járó felmentés (képzési díjcsökkentés, árengedmény-adás) jóváhagyója minden esetben az akadémia igazgatója.

Egyéb tudnivalók:

A képzés összes költségét és az érvényesíthető kedvezményeket a város kiválasztása után a képzés adatlapjának jobb oldalán találja meg részletezve.

Az Online jelentkezés gombra kattintva jelentkezhet a kiválasztott képzésre a weboldalon található űrlap segítségével illetve a letölthető Nyomtatható jelentkezési lap segítségével is. Az így letöltött PDF file mezői kitölthetőek a PDF megjelenítőben is, de az üres jelentkezési lapot kinyomtatva akár kézzel is. Utóbbi esetén kérjük, hogy a könnyebb feldolgozhatóság kedvéért nyomtatott, nagy betűkkel írjon!

A jelentkezése véglegesítéséhez az általunk postán kiküldött dokumentációt kérjük aláírva visszajuttatni!

91

Képzés helyszínek
és időpontok:

Budapest

2012.05.22.

1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Vinçotte irodaház)

>

A képzés összes költségét és az érvényesíthető kedvezményeket a képzés adatlapján találja meg részletezve.

Ehhez kérjük, kattintson a kiválasztott (az Önhöz legközelebb található) város melletti gombra!

Terület:
Mobil:
Telefon:
E-mail:
Kapcsolattartók:

FARKAS László

Akadémia igazgató

Mo­bil: +36305406652

Tele­fon: +3614131293

E-­mail: farkas.laszlo@vincotte.hu

JAMBRICH István

Képzési vezető

Mo­bil: +36304901895

Tele­fon: +3614131294

E-­mail: jambrich.istvan@vincotte.hu

Akadémia

Anyagvizsgálat
Képzések
Környezetvédelem
Munkavédelem
Tanúsítás

AIB-Vinçotte Hungary Kft.

Cím:

H-1143 Budapest, Semsey Andor u. 25.

Fax:

+361413-6048

Telefon:

+361413-1293,+361413-1294,+361321-4965

E-mail:

vincotte@vincotte.hu

A Vinçotte a Fel­nőtt­kép­zők Szö­vet­sé­gé­nek tagja.

A Vinçotte Üdülési Csekk elfogadóhely.

Az Ön észre­vételeinek helye